Vukics Ferenc: Küzdelem tanulása a népi játékokban- a csürközés
  2007.02.05. 09:19

 

 

 

 

Népi küzdelmi játékaink egyik legérdekesebb példája a csürközés. A dobó készség fejlesztése mellett az alapvető botvívó- és küzdelmi taktikai elemek játékos oktatása és alkalmazása kísérhető figyelemmel a játék belső tartalmában. A hajítófával célzó, országszerte ismert csoportos játékot a különböző tájakon nevezik még csülközésnek, csűrözésnek, pötyézésnek, csőszölésnek is. A kiváló képességfejlesztő játék a Magyar Hagyomány Műhely, a népi játszóház vezetők és a Baranta egyesületeknek köszönhetően újra nagy népszerűségnek örvend. A felidézés –főként a Baranta közösségek esetében- rengeteg új játékvariáns kialakulását is magával hozta, amelyet a gyakran csürközést játszó csapatok maguk fejlesztenek ki, hogy egyre érdekesebbé és színesebbé tegyék a játék élményét. Érdekes tapasztalás a Baranta közösségek játékfeldolgozása, mivel itt nem csak gyermekek, hanem fiatal felnőttek és idősek is együtt játszanak. A különböző néprajzi területekről származó idősebbek eltérő gyermekkori szabályrendszereikkel szabályosan megtermékenyítették a hivatalos néprajzi leírásokban szereplő szabályleírásokat. A játék így újra a valódi funkcióját tölti be és nem válik rögzült dogmává.
 

Népi küzdelmi játékaink egyik legérdekesebb példája a csürközés. Pásztori eredetű, lényegében a magyarlakta területeken mindenhol  ismert népi játék . A pásztornak meg kellett védenie állatait a farkasoktól; ugyanígy őrzi a játékban a csősz/kondás a felállított „csürköt” és az eldobott botokat.A dobó készség fejlesztése mellett az alapvető botvívó- és küzdelmi taktikai elemek játékos oktatása és alkalmazása kísérhető figyelemmel a játék belső tartalmában. A hajítófával célzó, országszerte ismert csoportos játékot a különböző tájakon nevezik még csülközésnek, csűrözésnek, pötyézésnek, csőszölésnek is. Megcélzandó játékeszköze, a csürök (csür vagy pőtye) apró, 5–6 cm-nél nem hosszabb, egyik végén meghegyezett hengerded fapecek, amelyet kővel (téglával) megtámasztott deszka vagy egyéb lapos fa tetejére tesznek, heggyel felfelé. Népszerű még a hármas ágasfából készített kb.15-20 cm magas csürök is, amelyet egy előre meghatározott ponton állítanak fel. A felállított csürök kb. 3-5 m átmérőjű körvonallal el van kerítve. A kör valamelyik pontján áll a csősz, az őr kezében vékony, mintegy egy-másfél m hosszú űzőbottal.

A hajítók vele szemben állnak, kezükben mindegyik 60–90 cm hosszú, egyenes vagy alig észrevehetően ívelt hajítóbotjával, a hajítófával, mintegy 10–20 m-es rádobási távolságra. Miután a csősz oldalt jó néhány méterre félreállt, a hajítók oldalozó dobó mozdulattal egy felhúzott vonal mögé sorakozva sorra megcélozzák a csürköt. A cél nemcsak az, hogy eltalálják az eszközt, hanem, hogy csürök a találatnak köszönhetően a lehető legmesszebbre kerüljön a felállítási pontjától. Ha eltalálták, hajítófájukért szaladnak. A csürök őrzőjének előbb vissza kell állítania a csürköt eredeti helyére- minél meszebbre sikerült ütni az eredeti helytől, a hajítóknak annál több idő jutott a saját hajítófáik felszedésére és a visszafutásra-, majd a botjaikkal visszafelé futó hajítókat űzőbe veszi. Akit botjával megérintett- mielőtt az a kiinduló vonal mögé érkezett volna-, az lesz az új csősz.

A hajítók megvédhetik magukat. Az űző bottal őket eltalálni szándékozó csősz “fegyverét” félreüthetik, kivédhetik. A játék régebbi formáiban keményebb, durvább elem volt, hogy a csősz a fej kivételével a test bármelyik pontját támadhatta az űzés során. A későbbi, korlátozottabb formájában  már csak a derékon aluli támadás a megengedett. A jól vívó, védekező dobó, ha szorult helyzetbe került képes volt “visszaverekedni” magát a védelmet biztosító induló vonal mögé.

A taktikai elemek tárházát még növelte, hogy azok a dobó társak, akik nem kerültek a csősz közelébe segíthettek a társ “kimenekítésében”, vagy a több csősszel (2) működő játék esetén a csürök örzéséről megfeledkezett csőszök háta mögött visszafutás közben elüthették a visszahelyzett csürköt a helyéről. Ilyenkor a csősz(ök)nek újra vissza kellet helyezni a csürköt a helyére.

Előfordul, hogy senki nem találja el a csülköt; ekkor is kifutnak, de ez a csősznek kedvez, mert nem kell vesződnie a csülökállítással. A játékban mindenki arra törekszik, hogy a csőszséget elkerülje, illetve minél hamarabb megszabaduljon tőle (Bakos 1953: 244; Hajdu 1971: 141–146).

 A csősz kijelölésére  több módszer is létezik: (1) mindegyik játékos beadja botját valamelyik sorsoló tagnak, aki nyalábra fogja azokat a sajátjával együtt. Feje fölött vagy lehajolva, két szétvetett lába között hátradobja a nyalábot. Akinek a botja a legközelebb esett le, az a csősz. (2) egyfajta fecskézés- szerűen a dobók felállnak egy vonal mögé és egymás után elhajítják a botjaikat. Aki legmesszebbre dobta, az lesz az oldalsó dobó. Újra felsorakoznak a dobók. Egymás után elhajítják a botjaikat. Akinek a botját a levegőben eltalálja az oldalsó dobó, az lesz a csősz. (3) botrúgással- akinek a legközelebb esik le az a csősz/kondás.

 

A kiváló képességfejlesztő játék a Magyar Hagyomány Műhely, a népi játszóház vezetők és a Baranta egyesületeknek köszönhetően újra nagy népszerűségnek örvend. A felidézés –főként a Baranta közösségek esetében- rengeteg új játékvariáns kialakulását is magával hozta, amelyet a gyakran csürközést játszó csapatok maguk fejlesztenek ki, hogy egyre érdekesebbé és színesebbé tegyék a játék élményét. Érdekes tapasztalás a Baranta közösségek játékfeldolgozása, mivel itt nem csak gyermekek, hanem fiatal felnőttek és idősek is együtt játszanak. A különböző néprajzi területekről származó idősebbek eltérő gyermekkori szabályrendszereikkel szabályosan megtermékenyítették a hivatalos néprajzi leírásokban szereplő szabályleírásokat. A játék így újra a valódi funkcióját tölti be és nem válik rögzült dogmává.

Régebben sem maguktól játszottak a gyerekek, hanem egymást utánozva tanulták a játékokat, és mivel senki nem szólt bele, hogy azok milyenek legyenek, együtt formálták, csiszolták őket. (Az így kialakított népi játékok nem avulnak el; bármilyen korban és bármilyen körülmények között a gyerekek szórakozását szolgálják. Közben a játszók ügyesednek, okosodnak, és jól is érzik magukat!) – Irod. Hajdu Gyula: Magyar népi játékok gyűjteménye (Bp., 1971).

 

30 játék szabálya szemléltető videókkal, énekhanggal megtalálható a Játékvilág Magyarországon CD-ROM enciklopédiában.